Tiszabecsi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola

"HA VÁLLALOD KÉZEN FOGUNK, S VELED EGYÜTT ESÉLYT ADUNK."

 uj_logo_rakoczi_1.jpg 

 

KÖSZÖNTŐ

Intézményünk nevelésfilozófiája:  

 „ Ha vállalod kézen fogunk, s veled együtt esélyt adunk."

Iskolánk jövőorientált, boldog embereket akar nevelni, a gyermekekért van. Gyermekközpontú, olyan  odafigyelő, egészséges környezet megteremtésére törekszik, ahol minden diák jól érzi magát , és képességei szerint a legtöbbet tudja nyújtani. Mindenkit a valós szükségletei szerint fejleszt, s korszerű tudást nyújt. Környezetére nyitott, a vezetést felelősségérzet jellemzi, s a tanulókat is erre neveli. Oktatási intézményünk tantestülete szerint:

A gyermek nem csak nevelődik, jogában áll tanulóként is megélni a gyermekkor ezernyi csodáját, az élet teljességét.

Véleményünk szerint a boldogságcentrikus iskolai élet összeegyeztethető a modern gondolatok és technika iránt fogékony, jövőorientált gyermek nevelődésével. Fontos feladatunknak tartjuk az egész életen át tartó nevelés – önnevelés igényének a megalapozását is. Megváltozott az iskolát használók életkörülménye, ezáltal szükségleteik, elvárásaik is. Ez a változás folyamatos, s állandó odafigyelést igényel mindenkitől.

Pedagógiai  programunk a feltételek meglétének a függvényében, a megrendelők igényeinek a minél teljesebb kielégítésére törekszik, miközben az esetleges átalakításra és új igények támasztására is ösztönözni kíván.

Igyekszünk kialakítani iskolánk sajátos arculatát – erre, meglévő iskolai hagyományaink illetve történelmi hagyományaink lehetőséget adnak.


                                Borbély Péter igazgató

 

 iskola.jpg



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 13
Tegnapi: 21
Heti: 73
Havi: 608
Össz.: 104 573

Látogatottság növelés
Oldal: KÖSZÖNTŐ
Tiszabecsi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola - © 2008 - 2024 - tiszabecsiskola.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »